Köszöntő

TISZTELT KOLLÉGANŐ, KOLLÉGA ÚR!

A Magyar Menopausa Társaság (MMT) és a Magyar Szülészeti és Nőgyógyászati Endokrinológiai Társaság (MSZNET) immár második alkalommal, új formában, közösen tartja kongresszusát 2017. június 23-24-én Galyatetőn. Úgy gondoljuk, hogy a két Társaság számos közös, egymással átfedésben lévő témában tud megszólalni, amit már az eddigi együttműködésünk is igazolt. A közös kongresszus lehetővé teszi a szülészeti és nőgyógyászati endokrinológia teljes spektrumának, a serdülőkortól a seniumig terjedő időszak nőgyógyászati endokrin problémáinak áttekintését, megvitatását.

A témák érdekesek lesznek nem csak a menopausa, illetve szülészeti és nőgyógyászati endokrinológia irányában specializálódott orvosok, hanem valamennyi szülész-nőgyógyász szakorvos, rezidens, endokrinológus, belgyógyász, reumatológus, családorvos, szakdolgozó és orvostanhallgató számára is. A felkért referátumok és a bejelentett előadások összefoglalják az elmúlt évek tapasztalatait, új eredményeit. Az előadók nem csak a nőgyógyászok, hanem belgyógyász endokrinológusok és más társszakmák soraiból érkeznek.

Az MMT és az MSZNET Kongresszusának Szervező és Tudományos Bizottsága és a két Társaság Vezetősége bízik abban, hogy az ismételten választott mátrai helyszín is kellemes feltételeket biztosít a kongresszus megrendezéséhez.
Szeretettel várunk minden tagot és érdeklődőt Galyatetőn, kellemes és hasznos időtöltést kívánva.

Prof. Dr. László Ádám
MMT elnöke
Prof. Dr. Szilágyi András
MSZNET elnöke

A KONGRESSZUS FŐVÉDNÖKE

Prof. Dr. Bódis József
a Magyar Nőorvos Társaság elnöke

SZERVEZŐ BIZOTTSÁG

ELNÖKE

Prof. Dr. Szilágyi András

TAGJAI

Dr. Erdélyi Lajos
Dr. László Dániel
Dr. Tóth Károly Sándor
Dr. Béres László

TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG

ELNÖKE

Prof. Dr. László Ádám

TAGOK

Dr. Masszi Gabriella
Dr. Várbíró Szabolcs
Dr. Jakab Attila

KONGRESSZUS SZERVEZŐ

CONGRESSLINE KFT.

1065 Budapest, Révay köz. 2.
Tel: (1) 429-0146, Fax: (1) 429-0147

Gaitz Éva
(kiállítás és szponzoráció)
gaitz@congressline.hu

Huba Stefánia
(regisztráció, szállásfoglalás)
huba@congressline.hu